Takarítás közben megálltam egy percre, majd vettem a neten egy motoros ruházatot

Régóta szeretném lecserélni a régi motoros ruhámat, valami újra. Sokat nézelődtem a neten, de sose találtam olyat, ami minden kritériumnak megfelelt volna. Egyik nap nagytakarítást csináltam otthon. Porszívóztam, port töröltem, felmostam és pókhálókat szedtem le, valamint ablakot is mostam. Marhára elfáradtam, mert mindezt egyedül kellett megcsinálnom, mivel a barátnőm épp betegen feküdt az ágyban és nem tudott segíteni. Megkért viszont, hogy csináljam meg ezeket a hétvégén. Mondtam neki, hogy inkább megvárnám vele, mert együtt könnyebb, de nem, csináljam csak meg. Oké, nekiálltam, majd az utolsó fázis előtte megpihentem, ami nem más volt, mint az ablakpucolás.

Kicsit leültem a fotelbe netezni, majd szembejött egy hirdetés egy motoros ruházatról, régóta ilyenre vágytam, így meg is rendeltem, mert tudtam, ez mellett nem fogok tudni elmenni, meg kell venni és kész, nincs mese. kiválasztottam a méretemet, majd rendeltem is.

Így máris nagyobb lendülettel tudtam folytatni a takarítást az ablakpucolással, hogy ennyire könnyedén sikerült új motoros ruházatot találnom. El sem tudom mondani, hogy mennyi ideig keresgéltem ezeket a neten. Hónapok óta bújom az oldalakat, de nem találtam semmi hozzám illőt. Ez annyira tipikus, hogy szinte a leginkább váratlan pillanatban jön az, amire vágyunk.