Mindig jön egy új lehetőség autógumi árak után érdeklődni

Apukám mindig is nagy gyűjtögető volt, egész gyermek- és fiatal felnőttkoromat végigkísérte, hogy mindig meg kellett csodálni az újabb és újabb szerzeményét. Sokszor előfordult, hogy valami hasznos dologgal állított haza, de rengetegszer megtörtént, hogy amit ő kincsként értékelt, az valójában csak szemét volt. Anyukámnak nagyon gyakran az agyára ment ezzel a furcsa hobbijával, sokszor előfordult, hogy elég hevesen összeszólalkoztak egy-egy újabb beszerzésen. Végül kialakult egy hallgatólagos megegyezés közöttük, hogy fater hazahozhat amit akar, csak anyámnak ne kelljen látnia. Így telt meg szépen apránként a garázs. Ami egy igen meghatározó emlék a számomra, mikor apu egyszer hazaállított egy kegyetlenül leharcolt állapotú, ’50-es évekbeli sportkocsival, amit a tervei szerint nyugdíjas korában majd felújíthat. Anyut az ájulás kerülgette, én meg nem tudtam, hova bújjak, hogy ne hallják ahogy vihogok a reakcióján. Végül a verda is a garázsban kötött ki, és szépen lassan betemette a lom.

Miután anyukám meghalt, apám kicsit magába zuhant, hiszen addigi élete nagyobb részét vele élte le. 45 év házasság után hirtelen egyedül maradni szörnyű érzés lehet, így a testvéremmel mindenben igyekeztük apánkat támogatni. De sajnos a gyásza lassan múlt. Nagyjából két évvel később történt, hogy egyik nap felhívott és megkért, segítsek neki kiüríteni és kitakarítani a garázst. El se tudok képzelni olyan eseményt, ami jobban meglepett volna, mint ez a pálfordulat. A döntését azzal indokolta, hogy rájött: elege van a kacatgyűjtésből, fel akarja számolni az egészet. Biztosra vettem, hogy anyánk emléke is közrejátszik a dologban, mert mindig ígérgette, hogy kitakarítja, de végül sose csinálta meg. Igazából legbelül örültem is az ötletnek, mert bár tudtam, hogy rengeteg munka lesz vele, azért mégis jobb lesz úgy, ha csak a tényleg hasznos holmikat tartja meg.

Akkoriban döntöttünk úgy a feleségemmel, hogy eljött az ideje egy garnitúra új abroncsot veszünk az autónkra. El is kezdtünk kutakodni autógumi árak témakörében, és így akadtunk rá a gumidiszkont.hu oldalára, ahonnan a vezető gumigyártók csúcstermékeit lehet megrendelni, kedvezményes áron. Ki is választottunk egyet ami még belefért a büdzsénkbe, és elég jó kategóriás is volt ahhoz, hogy újabb jó pár évig poroszkáljunk vele anélkül, hogy aggódnunk kellene miatta. Mivel tudtam, hogy ha megyek apunak segíteni rámolni, akkor azzal az egész nap el fog menni, úgyhogy oda rendeltem a gumikat, úgy időzítve a kiszállítást, és akkor így két legyet ütök egy csapásra.

El is érkezett a nagy nap, elmentem a szülői házhoz, ahol apám már várt, játszós ruhában, kesztyűben, lompakolásra készen. Jó, hogy még idős korára is ilyen sok energia maradt benne, sokan már ennek a kétharmadánál lerobbannak. Még konténert is rendelt, hogy a kiszelektált kacatok elszállítása is meg legyen oldva. Bele is vetettük magunkat a munkába, hogy minél hamarabb végezzünk vele. A limlom fogyott, a konténer szépen telt, aztán egyszer csak megérkezett a futár. Átvettem az új autógumijaimat, és már éppen raktam volna be őket a kocsimba, amikor apu odajött, hogy pihenésképpen megnézné, mit vettem. Fiatal korában nagy autós volt, nem úgy, mint én, aki csak muszájból vezet. Elismeréssel füttyentett, mikor szemügyre vette az új abroncsokat, és egészen megrökönyödött amikor megtudta, hogy milyen olcsón szereztem őket. Meséltem neki, hogy a gumidiszkont.hu-t használtuk, ahol még csomó ilyen jó ajánlat van, és ki is szállítják amit megrendelsz. Mondta, hogy ő ugyan nem ért az internethez, de kezdi belátni, hogy haszna is van. Megveregette a vállamat, hogy ügyes fiúvá cseperedtem.

autógumi árak

Ahogy tűnt el a sok kacat, úgy bukkantak fel az egyre régebbi és régebbi szerzemények és emlékek. És végül természetesen előkerült a sportkocsi is, ami már 30 éve se volt fiatal. Azóta is ott volt a garázsban, lepellel letakarva. Valamiért meg voltam győződve róla, hogy apám végül eladta, de ezek szerint rosszul emlékeztem. Ráadásul már közel sem volt olyan leharcolt, mint ahogy rémlett, apu láthatólag dolgozgatott már rajta. Támadt egy ötletem, és megkérdeztem tőle, hogy ha már úgyis lesz végre helye, nem akarja-e folytatni a felújítását. Először csak hümmögött a felvetés hallatán, de láttam rajta, hogy gondolkodóba esett. Tovább nem firtattam a dolgot, mondván felkavarhatok olyan emlékeket is, amiket nem lenne szerencsés. Estére végeztünk, a garázs rendbe volt rakva, a konténer tele lett, a sportkocsi pedig újra ott volt hozzáférhetően, várva a folytatásra. Elköszöntem apámtól és elindultam haza, mert kutya fáradt voltam.

Körülbelül egy évvel később egy szombati napon egyszer csak valaki nagyon elkezdett dudálni a házunk előtt. Kimentem, hogy megkérdezzem, mégis ugyan minek zajong, de amikor megláttam, hogy ki dudál, majdnem leültem a földre. Apám volt, a gyönyörűen felújított sportkocsival, napszemüvegben, gyakorlatilag megfiatalodva. Mosolyogva integetett nekem, hogy üljek be mellé. Be is pattantam, és végighallgattam a felújítás történetét, pont úgy, mint amikor kicsi koromban furikáztunk, ő pedig mindenféléről mesélt. Külön hangsúlyozta, hogy nagyon hálás nekem, mert ha nem beszéltem volna neki a gumidiszkont.hu-ról, és nem döbbentem rá, hogy milyen alacsonyak náluk az autógumi árak, akkor talán bele se fogott volna. De így egy barátja segítségével ő is rendelt egy garnitúra kiváló gumit, és meg is lett a kezdő lökés, hogy újra belevesse magát a renoválásba. Sose gondoltam volna, hogy még egyszer ennyi energiát látok a szemében, hogy ilyen fiatalos tűzzel tud majd lelkesedni újra valamiért, de örülök, hogy így alakult. És ehhez csak egy készlet új autógumi kellett, ami elindította a lavinát!